Meghívó...
Legyen a vendégünk, kedves
Látogató, a Mátra egyik legszebb tisztásán található
szálláshelyünkön, amely - a tisztás nevéből adódóan - a Fényes Apartmanok nevet viseli. A
szálláshely a világ zajától távol, az erdőtől karnyújtásnyira, hazánk legmagasabb csúcsainak tövében,
Parádsasvár külterületén, Fényespusztán helyezkedik el.
A felújított vadászházban töltött idő alatt teljesen
kikapcsolódhat és feltöltődhet, melyhez minden körülmény adott, hiszen a vadregényes helyen
fekvő szálláshelyünket egy szép őspark veszi körül; a
Mátra kiváló levegője, a csodás panoráma, a 14 hektáros
erdős-parkos terület, a Kékestetőtől a szállásig nyúló erdőség
és az apartmanok szomszédságában található tenisz- és tekepályánk
mind-mind az Ön kényelmét szolgálják, a környék nyugalma és látnivalói
pedig pillanatok alatt feledtetik a mindennapok gondjait, és
új élményeket kínálnak minden kedves Vendégünknek!
Mindenképpen arra bíztatjuk, hogy látogasson el minél
hamarabb hozzánk, hozza magával a családját, a párját vagy barátait,
hogy együtt fedezhessék fel ezt a csodálatos vidéket! Bármikor
is érkeznének hozzánk,
írják meg és foglaljanak az oldal alján található űrlap
segítségével, mi egész évben szeretettel várjuk Önöket!

Vendégeink elhelyezése...
A felújított vadászházban 2 apartman áll Vendégeket
rendelkezésre: mindkét apartmanban egy hálószoba, egy
étkezős-nappali felszerelt konyhával és egy fürdőszoba található.
Az apartmanok az udvar felől nyílnak, a bejárat előtt közös,
nagyterületű fedett terasz található faragott asztalokkal és
padokkal.
A hasonló elrendezésű apartmanok hálószobáiban 3-3 fő (egy dupla ágyon és
egy fotelágyon), az amerikai konyhás étkezős nappalikban pedig tovább
2-2
fő részére biztosítunk fekhelyet. A nappali az 1-es apartmanban
(a terasz felől nézve jobbra) faragott székekkel, a 2-es
apartmanban (a terasz felől nézve balra) pedig a
sarokülő-garnitúrával felszerelt, a konyharész azonban mindkét
apartmanban egyforma eszközökkel felszerelt. Télen - mindkét apartmanban -
a kandalló tüze melegíti át ezt a helyiséget. Az apartmanok
egyszerre maximum 5-5 fő részére kiadók, melyek kényelmes
pihenőhelyül szolgál romantikára vágyó pároknak és a gyermekes
családok számára, azonban szeretettel ajánljuk kisebb baráti
társaságok részére is - akár a két apartman együttes
bérélésével. Egy-egy apartman természetesen egyszerre csak egy
társaság részére kiadó már 1 fő foglalása esetén is, így egyszerre
legfeljebb 2 csoport elszállásolására alkalmas. Az apartmanokban csak a
Vendég lakik, azonban a Szállásadó is szívesen a Vendégek
rendelkezésére áll a szomszédos pihenőházban.
Étkezési
lehetőségek...
Az apartmanok önellátó szálláshelyek,
melyekhez teljesen felszerelt
konyha (tűzhellyel,
mikrohullámú sütővel, kávéfőzővel, kenyérpirítóval, vízmelegítővel, mosogatógép)
tartozik. A közelben bolt - néhány km-re - Parádsasváron vagy Parádon
található.
Továbbá lehetőség van a kertben - a terasz mellett - kialakított
tűzhelynél való sütés-főzésre, melyhez biztosítunk bográcsot,
nyársat, tűzifát.
A ház vendégei a 24-es főút mentén található Túracamping Étteremben,
a parádi Kisvendéglőben és Parádsasváron a Hubertus Panzióban
is étkezhetnek.
Szolgáltatásaink, felszereltség...
A Fényes Apartmanok udvarán
szalonnasütésre, bográcsolásra van lehetőség, a szállás terasza
ideális pihenőhely, a ház környéke a tájban való gyönyörködésre,
nyáron hullócsillag-figyelésre, ősszel szarvasbőgés hallgatásra, illetve a
szomszédos pihenőház parkja kiváló helyszíne lehet különböző játékoknak.
Közelünkből több mátrai túraútvonalra lehet csatlakozni, melyek
kiválasztásában segítséget nyújtunk nehézségi foknak megfelelően.
Túravezetést is szívesen vállalunk 4000 Ft/nap díj ellenében.
A szomszédos ház előtti parkban a szabadtéri kugli- és teniszpályát díjmentesen vehetik igénybe
a ház Vendégei (labdát és ütőket is szívesen biztosítunk - szükség esetén).
A gyermekeknek a parkban játszótér áll rendelkezésükre hintával, homokozóval, mászókával.
A közelben található fenyőarborétumunkban pedig számos fenyőfajt,
és egyéb (hárs, mogyoró stb.) fákat ismerhet meg.
A ház környéki területen akár autóbusszal, akár személygépkocsival könnyen
és biztonságosan parkolhatnak Vendégeink.
A közeli majorban található a parádsasvári kastélyhotel lovardája,
amit vendégeink is használhatnak - térítés ellenében (lovaglás,
sétakocsikázás; az utóbbi díja kb. 5000-8000Ft/óra 4-8 fő részére).
|
A ház
felszereltsége |
|
Tűzhely |
Tűzrakó-hely |
Ágynemű, törölköző |
|
Mikrohullámú-sütő |
Kerti
bútorok |
Mosogatógép |
|
Hűtőszekrény |
Fedett pihenőhely |
Televízió |
|
Kávéfőző |
Kerti
gyermekjáték |
Műholdas csatornák |
|
Kenyérpirító |
Bogrács |
Rádió |
|
Evőeszközök, edények |
Nyárs, tűzifa |
Kandalló |
Élményszerzési
lehetőségek...
A
vadászházban és a szomszédságában található lovardában is
számos élményszerző szolgáltatást vehetnek igénybe Vendégeink
(túraajánlás, sétakocsikázás, lovaglás - bővebben:
Szolgáltatások menüpont).
A pihenés szerelmesei is megtalálják nálunk számításunkat, hiszen a
házban igazi feltöltődést ígérő programokat kínálunk:
a ház környéke a tájban való gyönyörködésre, nyáron
hullócsillag-figyelésre, ősszel szarvasbőgés hallgatásra. A
ház melletti őspark kiváló helyszíne lehet különböző játékoknak, a
gyermekek nyugodt és biztonságos körülmények között szaladgálhatnak.
Saját fenyőarborétumunkban számos fenyőfajt, és egyéb (hárs,
mogyoró stb.) fákat ismerhet meg. Gyermekeknek a parkban játszótér áll
rendelkezésre hintával, homokozóval, mászókával. Nyugodtabb
pillanatokban pedig az erdő állatait is megfigyelhetik kellő
kitartással rendelkező Vendégeink, hiszen a környéken előfordul őz, róka,
vadnyúl és fácán is.
A Fényes-majori lovastanyán kocsizási, lovaglási lehetőség várja
Vendégeinket.
A
Parádsasvár, Parád és Kékestető
alkotta háromszög igazi
turistaparadicsom télen-nyáron, amelyhez kellő közelségben
fekszenek apartmanjaink, azonban szálláshelyünk egyedi elhelyezkedése
biztosítja a forgalommentes és zavartalan
közeget Vendégeinknek.
A környék
nevezetességei közé tartozik a szállástól délnyugati irányban fekvő
Parádsasváron található Károlyi-kastély, mely ma
kastélyszállóként működik, a szálló mellett található - a szintén Ybl
Miklós által tervezett - Ivócsarnok, ahol a térség nevezetes
gyógyvizét, a csevicét kóstolhatjuk és a település határában álló
Ősjuhar.
A szállástól délkeletre található - a palócság központjaként számon
tartott - Parád; legjelentősebb műemléke a Palóc Ház,
melyben megtekinthetjük a jellegzetes palóc bútorokat, ruhákat, az udvaron
pajtát, ólat, felszereléseket a valóságnak megfelelően felépítve. A
településen különböző képzőművészeti kiállítások és műhelyek
megtekintésére is lehetőség nyílik, többek között Asztalos Johák
fafaragó, Baji Imréné és Zoltán kosárfonók, Gál István
üvegcsiszoló, Jónás Bálint üvegfúvó-mester, Mata Pál
üvegcsiszoló-mester, Révész Géza borműves,
szíjgyártó-nyerges bemutatóit. Továbbá érdemes felkeresni az 1971-ben
megnyílt kocsimúzeumot, amely a kerék feltalálásától a díszes
főúri hintókig mutatja be a téma érdekességeit. A kocsimúzeumnak
helyet adó Cifra Istállóban méntelep is működik.
Parád keleti településrészén, Parádfürdőn található - a Mátrában
egyedülálló, vasárnaptól péntekig igénybe vehető - 14x7 m-es fedett
uszodát, ülőmedencét, finn szaunát merülő medencével, infra szaunákat,
török gőzfürdőt, szoláriumot valamint kondicionálótermet tartalmazó
wellness-központ (Erzsébet Park Hotel), amely garantált élményt nyújt
a testnek és a léleknek egyaránt. Parádfürdő központjából délre indulva
másfél kilométer hosszú, főleg gesztenyefákból álló fasor vezet az
Ilona-völgyi vízeséshez, amely hazánk legnagyobb szintkülönbségű
természetes zuhataga, az Ilona-völgy függőleges sziklafalának "V" alakú
felső hasadékából vékony sugárban zúdul alá - esős idő után különösen szép
látványt nyújtva az erre járó turistáknak. Parádfürdő és a vízesés között
- a zöld jelzésű turistaúton - található a Szent István-csevicekút,
ahol szintén megkóstolhatjuk a csevicevizet, ahogy a helyiek nevezik Parád
gyógyvízkincsét. A Parádtól délre található Parádóhután is
található egy ismertebb kút, a Klarissza-csevice, amely egy
kellemes séta célpontja lehet.
A szálláshelytől délre található - az ország legmagasabb pontjaként számon
tartott - Kékestető, amely télen-nyáron kedvelt kirándulóhely.
Kékestetőt a Parádóhuta felé vezető sárga turistajelzésen elindulva
is megközelíthetjük. A sárga jelzésen nyugatra indulva elérjük a
piros kereszt jelzést, amelyet követve akár Galyatetőig
túrázhatunk. További túraajánlatért bizalommal forduljanak a
háziakhoz!
Érdemes a kalandvágyóknak felkeresni a Mátraháza és Mátrafüred
között húzódó Sástón található Kalandparkot, ahol téli-nyári
bobpálya, kalandpark, eurobungy, függőhíd, canopy, mászófal várja a
magas adrenalin-szint kedvelőit.
A térség további nevezetességei közé tartozik a mátraderecskei
mofetta, ami a vulkáni utóműködésként fellépő gázkiömlés, aminek
összetevői a bőrön át, valamint a légzéssel a véráramába bejutva gyógyító
hatást fejtenek ki; a Recski Nemzeti Emlékpark, amely a
híres-hírhedt recski kényszermunka tábor volt rabjainak állít
emléket; a siroki vár és az évente megrendezésre kerülő motoros
találkozó; a bükkszéki gyógyfürdő; Eger a Szépasszony-völggyel és
gyönyörű belvárosával.
Télen a Mátra az ország egyik legalkalmasabb terepe a síelésre,
számos pálya található a Fényespusztai Pihenőház környékén:
Mátraszentistván, Galyatető és Kékestető is várja a havas sportok
szerelmeseit.
Környék,
megközelíthetőség...
A parádsasvári Fényespuszta Budapest
felől az M3-as autópályán a gyöngyösi leágazásig haladva,
majd Gyöngyöstől a 24-es főúton Mátrafüred, és Mátraháza
érintésével érhető el a kempingnél balra kanyarodva, keleti irányból pedig
a 24-es főúton át Parád, Recsk, Sirok, Eger és Füzesabony irányából
közelíthető meg.
Közvetlen autóbusszal a környék települései mellett Egerből,
Gyöngyösről, Budapestről és több alföldi megyeszékhelyről érhető el
Parádsasvár, Fényespusztai elágazás nevű megállóhely, illetve
Gyöngyösig és Egerig vonattal is utazhatunk.
Távolságok a
szállástól:
|
|
|
|
Buszmegálló: |
1 km |
Vasútállomás: |
22 km |
|
Bankautomata: |
2 km |
Posta: |
2 km |
|
Élelmiszerbolt: |
2 km |
Nagyobb bolt: |
4 km |
|
Benzinkút: |
4 km |
Étterem: |
1 km |
|
Orvosi rendelő: |
8 km |
Gyógyszertár: |
8 km |
|
Cukrászda, fagyizó: |
8 km |
Söröző, presszó: |
1 km |
Vasútállomás
kivételével minden fenti szolgáltatás elérhető Parádsasváron (2 km)
vagy Parádon (4-5 km) vagy Recsken (8 km), vasúttal Pásztóig
(vagy Gyöngyösig) utazhatnak Vendégeink, az 1 km-re található szolgáltatások pedig a 24-es
főút és az apartmanokhoz tartozó bekötőút találkozásánál található
Túracamping Étterem környékén érhetőek el.
Áraink,
feltételek...
Áraink,
kedvezmények
|
Szállásárak (apartmanonként) |
|
1 fő |
9000 Ft* /
apartman / éj |
(2-119
éves korig*) |
|
2 fő |
9000 Ft* /
apartman / éj |
(2-119
éves korig*) |
|
3 fő |
12000 Ft* /
apartman / éj |
(2-119
éves korig*) |
|
4 fő |
15000 Ft* /
apartman / éj |
(2-119
éves korig*) |
|
5 fő |
18000 Ft* /
apartman / éj |
(2-119
éves korig*) |
|
*18-70 év között +350 Ft / fő /
éj IFA fizetendő (kivéve diákok) |
|
|
|
|
|
Akciós
hétköznapi szállásdíjak 2010-2011**
(október-május) |
|
1-2 fő |
40000 Ft* /
apartman /
5 éj |
(2-119
éves korig*) |
|
3 fő |
50000 Ft* / apartman / 5 éj |
(2-119
éves korig*) |
|
4 fő |
60000 Ft* / apartman / 5 éj |
(2-119
éves korig*) |
*18-70 év között +350 Ft / fő /
éj IFA fizetendő (kivéve diákok)
** kiemelt időszakokban nem érvényes, kizárólag vasárnaptól
péntekig alkalmazható |
|
|
|
Ünnepi
szállásdíjak: |
Az apartmanok a normál díjszabás megfizetése
ellenében minimum 3 éjre bérelhetőek (március 15., húsvét, május 1., pünkösd, augusztus 20., október 23.,
november 1., karácsony). |
|
|
|
Szilveszteri
szállásdíj 2010: |
Hamarosan közzé tesszük a 2010-es szilveszteri díjszabást,
az idei szilveszteri díjjal kapcsolatban érdeklődni a
Kapcsolat, üzenet, vélemény küldése űrlapon
lehet a létszám és a pontos időpont megadásával. |
|
|
|
Fűtés: |
0 Ft* / apartman / éj |
|
|
*A fűtési szezonban az apartmanok 1 éjre csak külön megbeszélés
alapján foglalhatóak, Érdeklődni a
Kapcsolat, üzenet, vélemény küldése űrlapon
lehet a létszám és a kért időpont megadásával. |
Foglalási feltételek
-A fenti szállásárak - a tájékoztatás szerint - nem tartalmazzák az idegenforgalmi adót
- 18-70 év között +350 Ft / fő /
éj IFA fizetendő (kivéve diákok)
-Az apartmanok a foglalás napján 14 órától vehető igénybe a
távozás napján 10 óráig (előzetes egyeztetés esetén eltérés
lehetséges)
-A foglalás a foglaló összeg beérkezésének visszajelzésekor
tekinthető érvényesnek, a szállást a foglalási igény visszaigazolása
után 8 napig tartjuk fenn
-Az apartmanok az alábbiakban megjelölt hosszú hétvégéken és
nemzeti ünnepeken az Ünnepi szállásdíjak megfizetése
ellenében minimum 3 éjre bérelhetőek (március 15., húsvét, május 1., pünkösd, augusztus 20., október 23.,
november 1., karácsony)
-A foglaló összege a teljes szállásdíj 25%-a, amely
15 nappal a foglalás kezdete előtti lemondás esetén igényelhető
vissza, 15 napon belül történő lemondás esetén kizárólag
későbbi időpontra helyezhető át
-Szilveszterkor a szállás kizárólag egyben foglalható a
fenti táblázatban megjelölt feltételek szerint
A fűtési szezonban a ház 1 éjre csak külön megbeszélés
alapján foglalható, Érdeklődni a
Kapcsolat, üzenet, vélemény küldése űrlapon
lehet a létszám és a kért időpont megadásával.
-Az oldalon történő foglalás esetén a Pihenek.hu
Általános
Szállásfoglalási Feltételei (ÁSZF)
érvényesek
Foglaltsági
naptár, árkalkulátor
A Fényes Apartmanok foglaltsági adatait és
szabad időpontjait tartalmazza a következő táblázat, amely
segítségére lehet a foglalási időpont kiválasztásakor.
A (piros
színnel jelzett)
foglalt időpontokra kérjük ne küldjön foglalást, ezekben az
időpontokban már több Vendéget nem tud fogadni a ház!
A részben foglalt napokat mélysárga
jelölés jelzi, ekkor az egyik apartman szabad, a másik pedig
foglalt.
A (legutolsó frissítéskor) teljesen
szabad időpontokat
kétféle világos
szín jelzi, a
hónapok közötti könnyebb áttekinthetőség érdekében.
A
táblázat a frissítés időpontjáig tartalmazza
a foglaltsági adatokat, melyeket legalább hetente egyszer igyekszünk
megújítani.
A Pihenek.hu szállásfoglaló rendszeren keresztül kizárólag online
foglalásra van lehetőség (az alábbi űrlap segítségével), azonban
bármilyen kérdése van,
írja meg a
Kapcsolat, üzenet, vélemény küldése űrlapon keresztül ügyfélszolgálatunk részére, amely a
szállásadóval együttműködve a lehető
legrövidebb időn belül megválaszolja üzeneteit.
A Pihenek.hu
Általános Szállásfoglalási Feltételeit
(ÁSZF) ide kattintva ismerheti
meg, amelyben a foglalás feltételei mellett tájékozódhat a foglalási űrlap
kitöltése utáni néhány egyszerű lépésről.
Árkalkulátor
A foglalás előtt lehetősége van igénybe venni
Árkalkulátor
szolgáltatásunkat, amely segítségével könnyen kiszámíthatja tervezett
pihenése szállásköltségét. Kattintson az előbbi linkre, adja meg a
tervezett időpontokat, valamint az érkező vendégek számát, és
máris megtudhatja,
hogy a Fényes Apartmanokban mennyibe kerül a tervezett pihenése!
Online
foglalás, kapcsolat...
A parádsasvári Fényes Apartmanokhoz az alábbi
űrlap kitöltésével és elküldésével jutathatja el foglalási szándékát. Kérjük, a foglalás előtt olvassa el az
Általános Szállásfoglalási Feltételeket.
Az adatok kitöltése, és az űrlap elküldése után, kérjük, ellenőrizze
postafiókját, mert a megadott e-mail címre egy üzenetet küldünk a foglalás
adataival, és egy hivatkozással, melyre kattintva érvényesítheti foglalási
igényét. Az aktiválás után 24 órán belül a foglalást e-mailben
(amelyről sms értesítést is küldünk)
jelzi vissza Önnek rendszerünkön keresztül a
Fényes Apartmanok. Köszönjük, hogy nálunk tervezi meg pihenését!