Meghívó...
Legyen a Vendégünk - kedves
Látogató - a Károlyi grófok által építtetett St. Hubertus Panzióban,
töltsön el egy felejthetetlen hétvégét a Mátra egyik
ékszerdobozának tartott településén, Parádsasváron, ahol
kedvére
pihenhet,
lazíthat, és
gyönyörködhet tájban!

Az 1000 méteres hegyek által határolt völgyben fekvő parányi faluban -
a természeti adottságoknak köszönhetően - a levegő
kristálytiszta, ezért már a Rákócziak és gróf Károlyi György és
Mihály is előszeretettel pihent a környéken. A XIX. században az
üveggyártás mellett a település is jelentős fejlődésnek indult, és
meghatározó épületekkel bővült: ekkor
készült - Ybl Miklós tervei alapján - a ma is régi pompájában
álló kastély, az Ivócsarnok, illetve a település egyik
ékköveként számon tartott "Intéző Lak" épülete, amely ma a tízszobás
St. Hubertus Panzió és Étteremnek ad otthont. Az eredeti
állapotában pompázó épületben található háromcsillagos panzió
rusztikus berendezéssel, televíziós, kényelmes szobákkal, kitűnő egytálételes, magyaros és
vadétkeket kínáló vendéglővel és alacsony árakkal várja a Mátra és a
látnivalókban gazdag parádi völgy látogatóit.
Amennyiben szívesen fedezné fel Magyarország e mesés
környékét, szeretné megismerni hol pihentek száz évvel ezelőtt
grófjaink, ízelítőül olvassa el a következő néhány sort,
azonban mindenképpen arra bíztatjuk, hogy jöjjön el
minél hamarabb Parádsasvárra!
Bármikor is érkeznének hozzánk,
írják meg és foglaljanak az oldal alján található űrlap
segítségével, mi egész évben szeretettel várjuk Önöket!
Vendégeink elhelyezése...
Az 1998-ben teljes felújításon átesett háromcsillagos
panzióban összesen 10 szoba áll két szinten
a Vendégek rendelkezésre, amelyek közül 8 db két-, 1 db három- és
1 db négyágyas elhelyezést
biztosít - összesen 23 fő (pótággyal 24 fő) részére. A szobák mindegyike
faragott bútorokkal berendezett és saját fürdőszobával rendelkeznek
(zuhanykabin, mosdó, toalett). Minden szoba televízióval,
telefonnal, vezeték nélküli internet hozzáféréssel felszerelt,
legkisebb Vendégeinknek pedig babaágyat biztosítunk.
A panzió
a Kastélyhotel***** Sasvárral szemben található, melynek számos
szolgáltatását (zárt parkolóját, kerékpárokat, teniszpályát, fallabdát,
bowlingot, biliárdot, szoláriumot, továbbá a wellness részleget) igénybe
vehetik a nálunk megszálló Vendégeink - térítés ellenében.
A panzióhoz étterem is tartozik, ahol nemzetközi és magyaros ételeket,
helyi specialitásokat várjuk a kulináris élvezetek kedvelőit, így szálláshelyünk
akár teljes ellátással is igénybe vehető.
A panzió szobáiban kérjük a dohányzás mellőzését, erre a kijelölt helyeken
van lehetőség szálláshelyünkön (pl: étterem kijelölt része).
Szálláshelyünkön - Vendégeink kényelme érdekében - háziállatot csak
előzetes egyeztetés után, egyedi esetekben, térítés
ellenében fogadunk.
Étkezési
lehetőségek...
A
St. Hubertus Panzió és Étterem nem önellátó
szálláshely, az étkezéséről a panzió konyhája
gondoskodik, ahol mátrai és palóc specialitásokkal,
magyar és nemzetközi ételekkel is
csillapíthatják éhségüket Vendégeink. A szállásdíj már magában foglalja a
reggeli díját, de félpanziós vagy teljes ellátás is
igényelhető, amely 3000 Ft-os étkezésenkénti áron vehető
igénybe személyenként.
Igény és előzetes egyeztetés, illetve asztalfoglalás esetén lehetőség van a panzió szomszédságában található
Kastélyhotel***** Sasvárban történő étkezésre is.
A panzió és étterem kiválóan alkalmas nagyobb családi események,
rendezvények és esküvők lebonyolítására is, melyhez szívesen
biztosítunk különtermet az ünnep résztvevőinek.
Az étterem elfogad Sodexho Pass és Ticket Restaurant étkezési
utalványokat is a fenti lehetőségeken túl.
Szolgáltatásaink, felszereltség...
A
St. Hubertus Panzió saját étterem rendelkezik, ahol
Vendégeink elfogyaszthatják
a reggelit, de félpanziós vagy teljes ellátást is
igényelhetnek, étlapunk mátrai és palóc specialitásokat, valamint
magyar és nemzetközi ételeket is felvonultat.
A panzió szobái saját
fürdőszobával rendelkeznek, minden szoba televízióval, telefonnal, vezeték
nélküli internet hozzáféréssel felszerelt,
legkisebb Vendégeinknek pedig babaágyat biztosítunk. A panzió területén díjmentes parkolási
lehetőség áll Vendégeink rendelkezésére.
A panzió szomszédságában található Kastélyhotel***** Sasvár számos
szolgáltatását biztosítja panziónk Vendégei részére, amely térítés
ellenében vehetők igénybe.
Igény és előzetes egyeztetés, illetve asztalfoglalás esetén lehetőség van a kastélyban
a főétkezés elfogyasztására is, továbbá a nálunk megszállók
rendelkezésére áll a kastély zárt parkolója, aktív pihenést
segítő eszközei (kerékpárok, teniszpálya, fallabda, bowling, biliárd,
szolárium), továbbá kastélyhotel wellness részlege (kül- és beltéri
élménymedence, napozóágy, pezsgőmedence, Kneipp-taposó, gőzkabin, sókabin,
szaunák, fürdőköntös) 5000 Ft/fő alkalmankénti díj ellenében.
Céges rendezvények, csapatépítő napok teljes lebonyolítására is megfelelő
helyszínt biztosítunk, melyhez különterem és minden szükséges
felszerelés (projektor, hangosítást, színpad, stb.) is rendezvényt
szervező Vendégeink rendelkezésére áll.
Élményszerzési
lehetőségek...
A panzió szomszédságában található
Kastélyhotel***** Sasvár számos szolgáltatását biztosítja
panziónk Vendégei részére, amelyek térítés ellenében (5000 Ft/fő
alkalmanként) vehetők igénybe
(részletek a Szolgáltatások menüpont alatt).
A Károlyi-kastély
a település egyik leghíresebb nevezetessége.
A szálló mellett található - a szintén Ybl Miklós által tervezett -
Ivócsarnok, ahol a térség nevezetes gyógyvizét
kóstolhatjuk. Érdekesség továbbá a település határában álló
Ősjuhar: a fának
sem levélalakja, sem kérge, sem a termése nem hasonlít a ma élő többi
juharéhoz, hasonló a felső miocén korban, kb. 5-20 millió évvel ezelőtt
élt.
A jelölt túraútvonalak könnyen megtalálhatóak a panzió közelében
akár Kékestető, akár Galyatető irányába; jelöletlen utakon ellátogathatnak
tavakhoz (Köszörű-völgyi víztározó), az egyiken napijegy fejében
horgászni is lehet. Gyönyörű környezetben, erdei úton ellátogathatnak
a szomszédos megyében található kis faluba, Szuhára is (kb. 8 km
aszfaltozott erdei út).
Parádsasvár híres az üveggyártásáról, melynek termékeit jelenleg
csak a Múzeumban lehet megtekinteni, de több egyedi termékekkel rendelkező
Kristály boltban (üvegcsiszolt munkáiról híres a László
Ólomkristály és a Takács Kristály manufaktúra műhely is, ahol
még ma is apáról fiúra száll a mesterség szeretete) válogathatnak a
szebbnél szebb ajándékok, emlékek közül, illetve kaphatnak ízelítőt
az érdeklődők a mesterségről.
Évente többször rendeznek rally-t, melynek a rajtja a falunál
található, a verseny ideje alatt számos rendezvény, koncertek,
gyermekjátékok szórakoztatják az idelátogatókat.
A szállástól keletre található - a palócság központjaként számon
tartott - Parád; legjelentősebb műemléke a Palóc Ház,
melyben megtekinthetjük a jellegzetes palóc bútorokat, ruhákat, az udvaron
pajtát, ólat, felszereléseket a valóságnak megfelelően felépítve. A
településen különböző képzőművészeti kiállítások és műhelyek
megtekintésére is lehetőség nyílik, többek között Asztalos Johák
fafaragó, Baji Imréné és Zoltán kosárfonók, Gál István
üvegcsiszoló, Jónás Bálint üvegfúvó-mester, Mata Pál
üvegcsiszoló-mester, Révész Géza borműves,
szíjgyártó-nyerges bemutatóit. Továbbá érdemes felkeresni az 1971-ben
megnyílt kocsimúzeumot, amely a kerék feltalálásától a díszes
főúri hintókig mutatja be a téma érdekességeit. A kocsimúzeumnak
helyet adó Cifra Istállóban méntelep is működik.
Parádfürdő központjából délre indulva másfél kilométer hosszú,
főleg gesztenyefákból álló fasor vezet az Ilona-völgyi vízeséshez,
amely hazánk legnagyobb szintkülönbségű természetes zuhataga, az
Ilona-völgy függőleges sziklafalának "V" alakú felső hasadékából vékony
sugárban zúdul alá - esős idő után különösen szép látványt nyújtva az erre
járó turistáknak. Parádfürdő és a vízesés között - a zöld jelzésű
turistaúton - található a Szent István-csevicekút, ahol szintén
megkóstolhatjuk a csevicevizet, ahogy a helyiek nevezik Parád
gyógyvízkincsét. A Parádtól délre található Parádóhután is
található egy ismertebb csevicekút, a Klarissza-csevice, amely
kellemes séta célpontja lehet.
A szálláshelytől délre található - az ország legmagasabb pontjaként számon
tartott - Kékestető, amely télen-nyáron kedvelt kirándulóhely.
Kékestetőt a Parádóhuta felé vezető sárga turistajelzésen elindulva
is megközelíthetjük. A sárga jelzésen nyugatra indulva elérjük a
piros kereszt jelzést, amelyet követve akár Galyatetőig
túrázhatunk, illetve felfedezhetjük a Mátraszentimre,
Mátraszentistván, Mátraszentlászló nevezetességeit.
Érdemes a kalandvágyóknak felkeresni a Mátraháza és Mátrafüred
között húzódó Sástón található Kalandparkot, ahol téli-nyári
bobpálya, kalandpark, eurobungy, függőhíd, canopy, mászófal várja a
magas adrenalin-szint kedvelőit.
A térség további nevezetességei közé tartozik a mátraderecskei
mofetta, ami a vulkáni utóműködésként fellépő gázkiömlés, aminek
összetevői a bőrön át, valamint a légzéssel a véráramába bejutva gyógyító
hatást fejtenek ki; a Recski Nemzeti Emlékpark, amely a
híres-hírhedt recski kényszermunka tábor volt rabjainak állít
emléket; a siroki vár és az évente megrendezésre kerülő motoros
találkozó; a bükkszéki gyógyfürdő; Mátrafüred-Gyöngyös között
közlekedő kisvasút, melynek megállója a Mátra múzeum mellett
van; Eger a Szépasszony-völggyel és gyönyörű belvárosával.
Télen a Mátra az ország egyik legalkalmasabb terepe a síelésre,
számos pálya található Parádsasvár környékén: Mátraszentistván,
Galyatető és Kékestető is várja a havas sportok szerelmeseit.
Környék,
megközelíthetőség...
Parádsasvár
Budapest felől az M3-as autópályán a gyöngyösi
leágazásig haladva, majd Gyöngyöstől a 24-es főúton Mátrafüred, és
Mátraháza érintésével érhető el, keleti irányból pedig a 24-es főúton
át Parád, Recsk, Sirok, Eger és Füzesabony irányából közelíthető meg a
főútról jobbra kanyarodva a település.
Közvetlen autóbusszal a környék települései mellett Egerből,
Gyöngyösről, Budapestről és több alföldi megyeszékhelyről érhető el a
település bejáratát jelentő Parádsasvári elágazás nevű megállóhely,
illetve Gyöngyösig és Egerig vonattal is utazhatunk.
Távolságok a
szállástól:
|
|
|
|
Buszmegálló: |
100 m |
Vasútállomás: |
26 km |
|
Bankautomata: |
3 km |
Posta: |
500 m |
|
Élelmiszerbolt: |
1 km |
Nagyobb bolt: |
10 km |
|
Benzinkút: |
8 km |
Étterem: |
helyben |
|
Orvosi rendelő: |
3 km |
Gyógyszertár: |
3 km |
|
Cukrászda, fagyizó: |
3 km |
Söröző, kávézó: |
helyben |
Gyógyszertár, nagyobb bolt
Parádon, benzinkút Parádfürdőn, orvosi ügyelet és cukrászda
Recsken, vasútállomás Gyöngyösön érhető el, a többi
szolgáltatás pedig elérhető Parádsasváron is.
Áraink,
feltételek...
Áraink,
kedvezmények
|
Szobafoglalás
(reggelivel) - Érvényes 2010.12.29-ig |
|
|
|
|
|
1 ágyas szoba: |
8000 Ft* / éj |
|
|
2 ágyas szoba: |
13000 Ft* / éj |
(8 db
áll rendelkezésre) |
|
3 ágyas szoba: |
18000 Ft* / éj |
(1 db
áll rendelkezésre) |
|
4 ágyas szoba: |
20000 Ft* / éj |
(1 db
áll rendelkezésre) |
|
|
|
|
|
*Idegenforgalmi adó: +350 Ft / fő / éj |
(18
éves kortól, a helyszínen fizetendő) |
|
|
|
|
Szobafoglalás
(reggelivel) - 2010.12.30-tól |
|
|
|
A szilveszteri és a 2011-ben érvényes szállásdíjakról és a foglalás feltételeiről érdeklődni a
Kapcsolat, üzenet, vélemény küldése űrlapon
lehet a létszám és a pontos időpont megadásával. |
Foglalási feltételek
-A fenti szállásárak nem tartalmazzák az idegenforgalmi adót*,
melynek összege
350 Ft /fő/éj, és minden esetben a helyszínen fizetendő - 18 éves
kor felett
-A panzió szobái a foglalás napján 14 órától vehető igénybe a
távozás napján 11 óráig (előzetes egyeztetés esetén eltérés
lehetséges)
-Az Ön által kért szoba-kombináció foglaltsága esetén új - az
Ön igényeinek és a korábban leadott foglalásához
hasonló összegű - szoba-ajánlatot javaslunk, amelyet Ön tetszés
szerint elfogadhat vagy elutasíthat
-A foglalás a foglaló összeg beérkezésének visszajelzésekor
tekinthető érvényesnek, a szállást a foglalási igény visszaigazolása
után 8 napig tartjuk fenn, foglaló összege a teljes szállásdíj
50%-a, amely lemondás esetén későbbi időpontra
helyezhető át vagy visszaigényelhető legkésőbb az érkezés előtt
48 órával
-A szilveszteri és a 2011-ben érvényes szállásdíjakról
és a foglalás feltételeiről érdeklődni a
Kapcsolat, üzenet, vélemény küldése űrlapon
lehet a létszám és a pontos időpont megadásával.
-A panzió az árak változtatásának jogát fenntartja, illetve a
foglalások érvényesítéséhez hosszú hétvégéken és nemzeti
ünnepeken (március 15., húsvét, május 1., pünkösd, augusztus 20.,
október 23., november 1., karácsony, szilveszter)
hitelkártya-garanciát köthet ki
-Az oldalon történő foglalás esetén a Pihenek.hu
Általános
Szállásfoglalási Feltételei (ÁSZF)
érvényesek
Foglaltsági
naptár, árajánlat-kérés
A St. Hubertus Panzió foglaltsági adatait és
szabad időpontjait tartalmazza a következő táblázat, amely
segítségére lehet a foglalási időpont kiválasztásakor.
A (piros
színnel jelzett)
foglalt időpontokra kérjük ne küldjön foglalást, ezekben az
időpontokban már több Vendéget nem tud fogadni a ház!
A részben foglalt napokat mélysárga
jelölés jelzi, ekkor a fogadó még rendelkezik szabad szobával.
Az (legutolsó frissítéskor) alig foglalt vagy teljesen
szabad időpontokat
kétféle világos
szín jelzi, a
hónapok közötti könnyebb áttekinthetőség érdekében.
A
táblázat a frissítés időpontjáig tartalmazza
a foglaltsági adatokat, melyeket legalább hetente egyszer igyekszünk
megújítani.
A Pihenek.hu szállásfoglaló rendszeren keresztül kizárólag online
foglalásra van lehetőség (az alábbi űrlap segítségével), azonban
bármilyen kérdése van,
írja meg a
Kapcsolat, üzenet, vélemény küldése űrlapon keresztül ügyfélszolgálatunk részére, amely a
szállásadóval együttműködve a lehető
legrövidebb időn belül megválaszolja üzeneteit.
A Pihenek.hu
Általános Szállásfoglalási Feltételeit
(ÁSZF) ide kattintva ismerheti
meg, amelyben a foglalás feltételei mellett tájékozódhat a foglalási űrlap
kitöltése utáni néhány egyszerű lépésről.
Árajánlat-kérés
A foglalás előtt lehetősége van igénybe venni
Árajánlat-kérés
szolgáltatásunkat, amely segítségével könnyen kiszámíthatja tervezett
pihenése szállásköltségét. Kattintson az előbbi linkre, adja meg a
tervezett időpontokat, valamint az érkező vendégek számát, és
máris megtudhatja,
hogy a St. Hubertus Panzió szálláshelyen mennyibe kerül a tervezett pihenése!
Online
foglalás, kapcsolat...
A parádsasvári St. Hubertus Panzió
szálláshelyhez az alábbi űrlap kitöltésével és elküldésével
jutathatja el foglalási szándékát. Kérjük, a foglalás előtt olvassa el az
Általános Szállásfoglalási Feltételeket.
Az adatok kitöltése, és az űrlap elküldése után, kérjük, ellenőrizze
postafiókját, mert a megadott e-mail címre egy üzenetet küldünk a foglalás
adataival, és egy hivatkozással, melyre kattintva érvényesítheti foglalási
igényét. Az aktiválás után 24 órán belül a foglalást e-mailben
(amelyről sms értesítést is küldünk)
jelzi vissza Önnek rendszerünkön keresztül a
St. Hubertus Panzió. Köszönjük, hogy nálunk tervezi meg pihenését!